Fitbalance

Elindult! Fitbalance - Ízvarázsló!



Zene


Adri a Fitbalance háziasszonya

2010.03.24. - szerda

Stílus és lendület, talán ez a két szó jellemzi leginkább Nagy Adriennt.

A mindössze 21 esztendős kecskeméti lány élete már az általános iskolában összefonódott a zenével és az énekléssel. Tehetsége hamar kitűnt, és az általános iskola kórusának kiemelkedő tagja lett. Énekhangját elismert énektanárok segítségével képezte, és ma is fontosnak tartja az állandó gyakorlást képzett szakemberekkel. A különleges, érzéki hangú énekesnőt a szakmai berkekben az   elmúlt évek egyik legnagyobb tehetségének tartják! Hamarosan  a nagyközönség is megismerkedhet egyedi hangjával, dalait a legnevesebb hazai producerek és szövegírók készítik, de Adri is aktívan részt vesz a dalok írásában!

Az idei évben  az Mton kiadó gondozásában megjelent Adri első kislemeze, a "szinglik éjszakája" című nagyszabású mozi film főcímdalából. 2010 májusban  megjelenik önálló albuma, is.  Az éneklésen kívül azonban a mozgás valamint az egészséges életmód is fontos számára és örül a lehetőségnek, hogy az éneklés mellett a média segítségével is lehetősége lesz felhívni a figyelmet a mozgásra és az egészséges életmódra, amiben a legfelkészültebb szakemberek lesznek a segítségére.

A Fitbalance számára a kezdetektől fontos a tehetséges hazai előadók támogatása valamint az egészséges életmód és a mozgás népszerűsítése. Így a 2009 szeptember 20-án a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre került Fitbalance Egészség és Fitness Aréna rendezvény, arca és  háziasszonya is Adri volt.